Van, aki mást szeretne

Első gyerekes anyukaként -főleg sátoros ünnepekkor- nyakamba vettem a várost, és gondoltam, hogy írok egy jó kis listát, hogy mit szeretne a gyerek, ha már a nagyszülők naponta nyaggattak, hogy de mondjam meg, hogy mit vegyenek.

A nagyobb, ismertebb játékáruházakban elveszetten bóklásztam, és egyáltalán nem értettem, miért kellene valami amerikai mesehősről, szuperemberről, ijesztő izomkolosszuról vagy harcosról szólni a mindennapjainknak...

Ez volt ugyanis jobbára a választék farsangi ruhában, étkészletben, ágyneműben, kirakóban, mert a kisfiúk ezt szokták szeretni.

 

Egy baj volt ezzel: nálunk nem léteztek ezek a mesék, kimaradtak a szórásból, én pedig kelletlenül és szemet forgatva néztem a sorjás játékokat, villogó szemű menőségeket, a teljesen élethű fegyvereket, az ijesztő, huszonezres "komoly" járgányokat. Egyik sem mi voltunk, sem akkor, sem később, sem semmikor. 

Másképp élünk. Ez nem jobb vagy rosszabb, csak más -és ezt a mást nagyon keservesen találtam meg a Kolko előtt.

Mi legyen? A fiaimnak nem adok olyan játékot, ami szerintem csak kárt okoz a lelkükben, de nem játszanak el két fadarabbal sem...

Végig kellett gondolnom, hogy mit is keresek úgy igazán.

Szereintem a gyerekszoba biztonságos. Nem harsogó, nem villódzó, nem zsúfolt, ugyanakkor gyerekléptékű és modern.

A játékok barátságosak, vidámak, színesek, biztonságosak és strapabírásuk is elsődleges szempont - ha már pénzt adok érte, akkor lehessen önfeledten játszani vele.

Szeretjük a természetes játékokat, de az én fiaim nem játszanak el egy csuhé lovacskával, nem való nekik semmilyen filigrán holmi, és igenis szeretem, ha az autónak autó formája van - tudom, tudom, a gyermeki képzelet határtalan, és egy szappandarab is lehet traktor, de mi már csak ilyen régimódi család vagyunk, a karácsonyfa alatt vagy a gyertyafújás után mi szeretünk szépet adni.

Szép és jó. Barátságos formájú, hangulatú, míves. 

Na kedveseim, ezek voltak azok a kategóriák, amiken csak forgatták a szemüket, ha bementem a játékboltba segítséget kérni. Jobb esetben egy "ezt szokták pedig szeretni a kisfiúk", rosszabb esetben kis kuncogás (visszafojtott röhögés és nagy szemmeresztgetés, hogy na megvan a tízórás hülye, majd mesélek!) volt a válasz, én pedig elfogadtam, hogy furcsa vagyok, furcsák vagyunk, mások vagyunk. mást szeretnénk.

Az sem baj, ha egyedül vagyunk ezzel, az sem baj, ha nem vagyunk menők.

Mi ilyenek vagyunk, mi ez a család vagyunk.

Tudom, hogy most sokan sóhajtotok fel a kávétok mellett. Igen van látjogosultsága a mi világunknak is, van helye a mi ízlésünknek is.

Pacsi, ölelés és egy hatalmas kacsintás: látod? Nem vagytok egyedül :)

 

Ági